fbpx

Visegrádi (futó) kirándulás a Függőhídhoz

Városnéző túra a Visegrádi Függőhídhoz 

Táv: 11 km Szint: 400 m 

Futva: kb. 2 óra

Túrázva kb. 3,5 óra

A mai terepfutást kivételesen nem a hegyre, hanem a Visegrádi nevezetességek köré terveztem meg, úgy hogy minél többet azért terepen vezessen az út :-D.  Végre, igazi tavaszi időben futhattam, és nem kellett már annyira felöltözni sem reggel. 🙂 Az útvonalat bárki könnyedén be tudja járni,  természeti szépségek mellett kulturális látnivalókban is bővelkedik. Így akár egy egész napot is érdemes lehet ennek az útvonalnak a bejárására szentelni. 

Az utat ezért a Kék jelzés felé kezdem meg, a Kálvárán keresztül indultam el először a Fellegvár irányába. Ezt az emelkedőt ha leküzdötted, a teljes szintemelkedés nagyrészével megvagy! Az emelkedőn felfelé érdemes néha szétnézni az út mellett található kilátópontokról, mert mindkét irányba csodás a panoráma! Nekem ma az egyik fáról még egy mókuska is visszaköszönt 😀 

A Fellegvárhoz érve be is mehetsz a kapun, a reggeli órákban egészen a panoráma teraszig el lehet sétálni, akkor még nem kell belépőt sem venned. Azt mondanom sem kell, hogy innen micsoda kilátás tárul elénk. Csináltam is pár képet, majd folytattam az utat a K- jelzésen tovább, majd K+-en kanyarogtam lefelé. Ha balra fordulsz, az út egészen a sípályáig vezet, néhol a Canopy pályák állomásai alatt futhatsz el az erdőben. Itt találtam rá a Görgey Bércre, ahová szintén érdemes kitekinteni egy percre. A sípályával szemközt folytattam utam, megkerülve a Kis Villám-ot, majd tovább a Boglárka forráson keresztül a Függőhíd felé vezető kék háromszög jelzés felé. 

Az út elején sajnos ki volt téve egy tájékoztató tábla, miszerint a Függőhíd határozatlan ideig le van zárva. Azért csak elmentem a bejáratig, hogy csináljak nektek néhány képet. Így most nem tudtam rajta átmenni, pedig jó lett volna megint próbára tenni a tériszonyomat! Visszafordultam, és a Mátyás forrás irányába folytattam az utat. Ez egy szépen futható, aszfaltozott erdei sétány, amin keresztül vissza lehet menni a városba. Az út végén a Sibrik dombhoz is érdemes kimenni, nagyon szép kis piknikező helyet talász itt is. Innen a Salamon torony felé indultam tovább, ahonnan a macskaköves utat követve száguldottam is le a városba. 🙂 

A Fő utcán továbbhaladva eljutsz a Visegrádi Királyi Palotához, amit nem szabad kihagyni! Az utca végén a templomnál balra fordulj, és a Mátyás király utcán végéighaladva jutsz vissza a szállodához! 

Ez a kis túra igazi Visegrádi nevezetességeket érint, amit az idelátogatónak nem szabad kihagyni!